24 óra Dohában

24 óra Dohában

Kedden reggel kezdetét vette a három hónapos utam Ázsiába. Viszont még odafele beiktattam egy 24 órás átszállást Dohában, hogy egy kis időt tölthessek az egyik legjobb barátnőmmel és családjával, akik pár hónapja itt élnek.  Doha szerintem azon kevés városok közül egy, ahol pár nap elég az embernek, hogy a főbb látnivalók közül szinte mindent lásson.A város fejlődése az elmúlt 15-20 évebn indult meg igazán, viszont ez a pár évtized alatt mára a fejlesztések és építkezések   már elképesztő méreteket öltöttek. 

Első és egyben utolsó estémen sétáltunk egyet a Villagioban, ami egy mini Velence felépítve a “Pearl”-en, ami egy mesterséges szigetegyüttes, talán a Dubai-i  “Palm”-hoz hasonlítható a legegyszerűbben, csak ennek az alakja egy gyönygre, illetve egy nagyobb és több kisebb gyönygre hasonlít. Utána Tuktukkal mentünk haza és pihentünk egy kicsit. Vacsorázni éttermet a Souq-ban kerestünk, ami egy hagyományos arab piac. Itt tényleg mindenfélét lehet kapni, a szőnyegektől kezdve, a mindenféle fűszereken és édességeken át, egészen az élőállatokig. 

Rengeteg kis és nagyobb étterem is van itt, az arab világ minden tájáról találunk ott ételeket, amik mind megérnek egy kóstolást. Vacsora után még kicsit sétálgattunk, bár már kezdtek lassan zárni az üzletek, ezzel együtt egyre jobban teltek meg az éttermek és lengte körül az egész helyet vízipipa és fűszerillat.

Másnap reggel elmentünk reggelizni, illetve bruncholni, mert tizenegy óra után sikerült felkelnem. Utána körüljártuk az Iszlám Művészetek Múzeumába, amit csak kívül-belül jártunk körbe, a kiallításokra nem mentünk be, mert az idő már szorított, de az épület maga és környezte is egy műalkotás. A hőség itt már a végére egészen bírhatatlan kezdett lenni,ezért is nagyon jól esett a következő autóút, a Katara-ig. A Katara, Katar 2010-ben megnyitott “kulturális faluja” rengeteg épületet fog össze, a Peartől nem messze, a tengerbarton található. Az épületek, amelyek itt találhatóak arra szolgálnak, hogy bemutassák Katar kulturális és építészeti hagyatékát. Ezek után már csak az várt rám, hogy hazamenjünk, újra összekapjam a kis hátizsákom és együnk még egy utolsót, mielőtt újra útnak indulok, ezúttal Szingapúrba.

Puszi, pacsi, ölelés!

-E.

Share:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.